Hagyják békén Hujber Ferencet!

Hujber Ferencet lehet szeretni, és lehet nem szeretni – nekem nincs személyéről semmilyen véleményem, színészként pedig soha nem volt a kedvencem, de az amit a lapok írnak róla az egyszerűen gyomorforgató és rosszindulatú félremagyarázás, ahogy manapság szinte minden ami a magyarországi (köz)médiából árad. Tegyük helyre, hogy hol is járt a színész, miközben otthon már azt sulykolják az emberek agyába, hogy azért választotta Kanadát, hogy “drogos” bulikról-bulikra járjon és megszökjön a büntetése elől. 

 A bors egyik olvasója, aki Vancouverben él elmesélte, hogy nem ismerte Hujbert korábban, de utólag jött rá, hogy őt látta egy rendezvényen, aztán egy másikon is és szubjektív véleménye szerint,

“Ez a muki ott csámborgott fel-alá valami furcsa, mindentudó mosollyal az ar­cán. Emlékszem, úgy nézett, mintha ismerne, vagy legalábbis nekem ismernem kellene. A találkozásunk után a feleségem azt mondta, hogy van valami nyugtalanító ebben az emberben, de nem tudta megmagyarázni, micsoda…”

 Vancouverben az előző hétvégén háromnapos magyar gasztronómiai és borászati napokat, valamint  Nyugat-Kanadai magyar Néptánctalálkozót rendeztek. Teljesen természetes, ha egy magyar, főleg egy újonnan érkezett (akár látogatóban lévő) személy ellátogat egy magyar eseményre. Hujber sem ült otthon a négy fal között, helyette a magyar kulturális eseményekre látogatott el és ismerkedett a helyi magyarokkal, vezetőkkel egyaránt.

Ezzel szemben a magyar újságok ilyen címekkel tálalják az olvasó elé Hujber Feriről szóló híreket:

Hujber Ferenc mindentudó arccal sétálgat Kanadában, vagy …Kanadában bulizgat Hujber Ferenc, …Így él Hujber Feri Kanadában,  …Nem unatkozik Hujber, nagyágyúkkal parolázik és megannyi ócska szenzációhajhász címmel próbálkoznak.

Aztán persze azt is szemére vetik, hogy könnyen megtalálta a hangot magas rangú vezetőkkel, így:

“A színész könnyen megtalálta a hangot mindenkivel, az este folyamán például kedélyesen beszélgetett a többnapos programsorozat magas rangú vendégeivel, köztük az országgyűlés háznagyával, Mátrai Mártával és Nagy Stefánia főkonzullal is, valamint a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai társelnökével, Ábrahám Tiborral.”

Micsoda “szörnyű” fickó ez a Hujber, pfejjj… még beszélget is egy kulturális rendezvényen, és szóba is állnak vele a Magyarországot Kanadában képviselők, konzulok, háznagyok.

Sőt nem is egyedül jött, hanem olyanokkal akiket korábbról jól ismer. “Micsoda felháborító”, nem?!! Társasággal jött, ejnye-bejnye.

Így ír erről a vancouveri szemtanú, akinek szavain csámcsog a bulvársajtó:

A karzaton ült egy negyvenes hölgy és két tinédzser lány társaságában. Úgy néztek ki, mint egy család. Bár nem tudok róla semmit, de olyan érzésem van, hogy valamiféle rokonsága lehet itt kint, mert igen bensőséges a viszonya a társaságával.

Hogy képben legyünk nem buliról-bulira jár Hujber, hanem az alábbi kulturális rendezvényen vett részt, mint bármelyikünk, aki szintén ott volt a hétvégi magyar vonatkozású rendezvénysorozaton.

Magyarország Vancouverbe költözött a hétvégére! Itt rendezték meg idén a Nyugat-Kanadai Néptánctalálkozót és egész hétvégén kulturális és gasztronómiai programokra látogathattak az érdeklődők. A Diaszpóra Tanács kanadai társelnöke, Ábrahám Tibor nyitotta meg a nagyközönségnek a magyar étel és borkóstoló. Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya beszédében a magyar agrártermékek különlegességére hívta fel a figyelmet. Szabó Stefánia főkonzul pedig a Kanada minden szegletéből ideérkezett résztvevőket köszöntötte és kérte a megjelentek segítségét a magyar élelmiszerek méltán jó hírének további emelésében.

Hujber a rendezvény rangos vendégeivel, Nagy Stefánia főkonzullal és a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai társelnökével, Ábrahám Tiborral

A Nyugat-Kanadai magyar Néptánctalálkozón több néptánccsoport lépett fel. Ők itt a reginai Balaton.

 

De ha buliról-bulira jár, akkor mi van? Ha 300 ezer forinttal tartozik, akkor mi a fene van?

Aki  azon aggódik, hogy Hujber nem fizette be a 300 ezer forintos bírságot Magyarországon, kérem ne aggódjon.  Ha ezt a pénzt nem fizeti be, akkor az ügyészség börtönbüntetésre változtathatja az ítéletet. Egy nemzetközi megállapodásnak köszönhetően Kanada és Magyarország között kiadatási egyezmény van (bűnügyi jogsegélyszerződés), vagyis hazahozzák, ha azt kéri a magyar fél.

 Jó igaz, vannak akikkel a magyar ügyészség egyáltalán nem foglalkozik, pedig milliárdokkal több pénzt sikkasztanak el, kezelnek hűtlen és oligarchákkal menekítenek ki ál-propagandába bújtatott pénzszivattyúkkal szisztematikusan évek óta, de ők más kategória, ők az Országot vezető hatalmasok. Ahhoz képest Hujber és a háromszázezer forintja, smafu. Hagyják hát Hujbert, van más és sokkal komolyabb aggódni való!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*