Egyre többen állnak tovább Québec tartományból – Ontario és Alberta vonzó

 Québecből más tartományokba történő lakóhelyváltás ebben az évszázadban még nem volt egyszer sem olyan magas, mint 2013. január és szeptember hónapok közötti időszakban. Összesen 28.439 ember gondolta azt, hogy másik provinciában folytatja az életét és elhagyja Québecet, a Canadian Institute for Identities and Migration elemzése szerint. Annak fényében, hogy a tavalyi év utolsó három hónapjának adatai még nem is ismertek, így még jobban aggasztó az elvándorlók száma.

 qc-diagram2Ontario, Alberta és British Columbia a favorit

A Québecből elvándorlók közel 65%-a (háromból két ember) Ontarioba teszi át székhelyét. Míg körülbelül 24% (durván négy emberből egy) Albertában képzeli el a jövőjét és oda költözik. British Columbiába pedig a Québecet elhagyók közel 10%-a vándorol. A többi provincia irányába mozgók száma nem annyira számottevő.

Nettó értékekben (érkezők és távozók összessége) kifejezve is többen hagyják el Québecet évről-évre, mint ahányan érkeznek. 2012 októbere és 2013 szeptembere között 11.887 lakost veszített el a tartomány. Azt megelőző évben még csak 7700 fővel csökkent, míg 2010-11-es év hasonló időszakában mindösszesen 4394 fő volt ez az érték.

qc-diagram

Parti Quebecois üldözi el a lakókat Québecből? 

A tartományt elhagyók drasztikus emelkedése egybeesik a Pauline Marois vezette baloldali-szeparatista Parti Québécois kormányzatának kezdetével, azonban nem bizonyított, hogy összefüggés van a szigorú törvényeiről is elhíresült párt hatalomra jutása és az elvándorlások között. “Ezt még túl korai lenne kijelenteni” -mondta Jack Jedwab, a statisztikákkal foglalkozó intézet ügyvezető alelnöke.

A lakosság ilyen mértékű elvesztése negatív hatással van Québec gazdaságára. Jedwab szerint ez egy figyelmeztetés.

Ha a következő negyedévben hasonló, vagy még nagyobb mértékben nő a tartományból elvándorlók száma, akkor felül kell vizsgálni az okokat.  Már most is valószínűsíthető, hogy nem csak gazdasági okok állnak a nagyszámú elköltözések mögött, hanem a tartományi kormány kulturális kisebbségeket érintő kényelmetlen intézkedései.

Az emberek nem csak jobb időjárással rendelkező területekre szeretnének költözni, hanem mind inkább jobb gazdaságú tartományokba is vágyakoznak Québecből -Mondta Michel Leblanc, a Montreal Board of Trade elnök-vezérigazgatója. Leblanc szerint aggodalomra azért nincs ok, hiszen a mostani elvándorlás jóval kisebb mértékű, mint az 1970-80-as évek anglofón elvándorlása. Egyúttal hangot adott annak, hogy a tartományi kormánynak javítania kell a bevándorlók munkaerőpiacra történő integrációján és  az alacsonyabb adózással is maradásra kell bírni a lakosságot.

Alberta és Ontario növekszik a legnagyobb mértékben

A Kanadai Statisztikai Hivatal negyedéves adatai azt mutatják, hogy 2012 októbere és 2013 szeptembere között Alberta 137.703 fővel gyarapodott, ebből 49.031 fő érkezett Kanada valamely másik tartományából. Ezzel Alberta továbbra is vezeti a tartományok népességnövekedési statisztikáját.

Ugyanebben az időszakban Ontario 128.442 fővel gyarapodott. Lakossága jelenleg 13 millió 585 ezer fő.

 Korábban kimutatták, hogy a Québecet elhagyók kétharmada olyan személy, akinek az elsődleges nyelve nem francia és nem is az angol.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*