Egy fiatal lány Kanadából meghódítja Magyarországot?! Interjú Lakatos Yvette-el

Lakatos Yvette a Megasztár egyik figyelemre méltó ifjú tehetsége Kanadából érkezett, hogy az ottani tehetségkutató versenyek után Magyarország egyik legsikeresebb zenei produkciójában mutassa meg kiemelkedő tudását.  Yvette 5 évesen került Vancouverbe, ahol szülei az évek során jómódú környezetet teremtettek maguknak, és a kanadai állampolgárságot is megszerezték.
A honvágy és a Megasztárban való szereplés lehetősége azonban hazacsábította a családot Magyarországra. Szülei a hivatásukat és az eddig megteremtett egzisztenciát hagyták ott, míg Yvette számtalan jóbarátnak intett búcsút azért, hogy álmait itt Magyarországon váltsa valóra.

Yvette muzikalitása családi örökség. 4 évig zongorázni is tanult, de az éneklést helyezte előtérbe a pianóval szemben. Saját bevallása szerint egyszerűen a színpadon érzi a legjobban magát. Ez egy olyan közeg számára, ahol a legjobb arcát tudja mutatni. A színpadok szerencsére nem is kerülték el, hiszen jó néhány tengerentúli tehetségkutató verseny van túl, ahol igazi sikereket is elért.
A bájosan mosolygós ifjú lány rajongói köre hétről-hétre egyre bővül, hiszen az egyik legnagyobb közösségi oldalon naponta százak és százak szeretnének vele barátkozni, vagy csak egy pár jó szót üzenni neki, bíztatni.
Yvette-et Kanadáról, a zenéről és a Megasztárról faggattam:

Kanada Világa: A szüleidet a Magyarország iránti honvágy gyötörte mielőtt haza költöztetek. Nálad nincsen ez pont fordítva, azaz nem hiányzik a kanadai életforma?
 Lakatos Yvette: Igen, néha azért hiányzik mert nagyon megszoktam, de én pont azt szeretem Magyarországon, hogy itt minden gyors és pörgős. Kanada sokkal nyugodtabb.

K.V.: Mi az amit nagyon szerettél és mi tetszett kevésbé Kanadában?
Lakatos Yvette: Azért szeretem, mert gyönyörű és nagyon kedvesek az emberek egymással. Amit kevésbé szeretek benne, hogy egy kicsit unalmas. Túl nyugodt nekem.

K.V.: Bizonyára sok barátod volt Vancouverben. Hogyan fogadták azt, hogy elhagyod British Columbiát? Szorítanak érted? egyáltalán tartod velük a kapcsolatot?
Lakatos Yvette: Eléggé el voltak keseredve, volt sírás is, de persze tartom velük a kapcsolatot. Legfőképpen a legjobb barátnőmmel Mary-vel, akivel most is mindent megbeszélek. Nagyon remélem, hogy egyszer majd meglátogat.

K.V.: Ha jól tudom kanadai állampolgárságod is megvan. Szeretnél visszamenni? Tervezed-e, hogy egyszer talán újra ott fogsz majd élni?
Lakatos Yvette : Egyelőre még nem tudom mit hoz nekem a jövő. Az biztos, hogy ha majd családot alapítok egyszer valamikor, akkor Kanada egy tökéletes hely.

K.V.: Kanada imádja a jégkorongot, a curling-et, és egyáltalán a téli sportokat. Te űztél valamilyen sportot az éneklés mellett, vagy csak távolról szemlélted és drukkoltál mondjuk a Canucks-nak?
Lakatos Yvette: Természetesen sokat jártam korcsolyázni, és óriási Canucks rajongó vagyok. (Vancouver Canucks a helyi NHL-es jégkorong csapat. -szerk.)

K.V.: Szereted az R&B-t, a Hip-Hop-t, a Pop-ot és még a Rock-ot is. Melyik áll hozzád a legközelebb? Ki a kedvenc énekesed vagy együttesed? Ha választhatnál akkor kivel, melyik magyar előadóval illetve melyik külföldi világsztárral énekelnél a legszívesebben egy duettet?
Lakatos Yvette: Leginkább a pop-rock, de majdnem minden zenei stílust szeretek. Hogy kivel énekelnék legszívesebben? Ez nagyon nehéz kérdés. Szeretném, ha a duettet Király Viktorral énekelhetném,  amennyiben eljutok odáig a Megasztárban. Külföldi előadók közül pedig nem tudnék választani. Legalább 10-et fel tudnék sorolni.

K.V.: 2007 és 2009 között több tehetségkutatón és fesztiválon is  részt vettél Kanadában. Melyik fellépésedet tartod a legsikeresebbnek? Illetve melyik volt a legrangosabb?
Lakatos Yvette: Szerintem az amikor a legjobb háromban voltam a Beat 94.5 rádió énekversenyében, aminek a neve Beat Music Award volt.

K.V.: Nagy Twilight rajongó vagy, igaz? Hol sikerült találkoznod, Robert Pattinson-al, Jackson Rathbone-al?
Lakatos Yvette: Ez egy hosszú történet, de az az igazság, hogy nem volt véletlen, mert komolyan kutattam utánuk amikor Vancouver-ben forgattak.

K.V.: A Megasztárban hétről hétre veszed az akadályokat, és közben egyre többen megismernek, sőt megszeretnek. A rajongóid száma egyre csak növekszik. Hogy “viseled” a feléd áramló szeretet és biztatást?
Lakatos Yvette: Nekem nagyon jól esik, nem is gondoltam volna hogy ennyi rajongóm lesz. Mindenki nagyon kedves velem, és nagyon sok szeretetet kapok.

K.V.:Sikerült megtalálnod életed első nagy szerelmét is. Ő hogy viseli azt, hogy nap mint nap reflektorfénybe vagy? Nem féltékeny?
Lakatos Yvette: Nem féltékeny, és tőle is nagyon sok biztatást illetve támogatást kapok.

K.V.: Mindegyik Megasztár jelölt külseje sokat változott az első adások óta. Van beleszólásod, hogy éppen milyen legyen a frizurád, vagy hogy milyen ruhát viselj a szombati adásokon?
Lakatos Yvette: Természetesen ha valami nagyon nem tetszik nekünk, akkor azt elfogadják.

  K.V.: Kállay-Saunders Andrással ha beszélgetsz akkor angolul vagy magyarul jobb kommunikálni?
Lakatos Yvette: Az az igazság, hogy vegyesen.

K.V.:Milyen a hangulat a MegaHázban? Összerázódtatok már? Van e egyáltalán szabadidőtök, amikor azt csináltok amit akartok?
Lakatos Yvette: Nagyon jól elvagyunk, mindenki nagyon kedves. Szabadidőnk az nem sok van, de én szeretek elfoglalt lenni.

K.V.: Egy szomorú esemény kapcsán egy plusz kérdésem is van.
A Hétvégén halálosan bántalmaztak egy 15 éves magyar származású lányt Vancouver egyik parkjában. Szendrei Laura, veled közel azonos korú volt. Halottál az esetről?
Lakatos Yvette: Igen hallottam róla, nagyon megdöbbentett és elszomorított a hír. Vancouver nem egy erőszakos város, nem is értem hogy történhetett meg ilyen.
Őszinte részvétem a csaladjának!

Yvette nem csak a zenei adottságaival tűnik ki. Kanadából magával hozott olyan hétköznapi dolgokat, mint a nyitottság, a kedvesség és az őszinte jókedv, mely dolgok a tengeren túlon mindennaposak. Csak bízni lehet abban, hogy a tínédzser korú lány alaptermészete a későbbiekben is ilyen marad, hiszen fiatal kora miatt is hosszú még az út ahhoz, hogy kiforrott énekesnő váljék belőle. Mindenesetre Lakatos Yvette jó úton halad affelé, hogy álmai a Megasztárral valóra váljanak.
Végsősoron nem is idegen tőle az, hogy veresenyeket nyerjen. A Vancouver Idol első helyével, egy Demo anyagot készíthetett, mely hanganyagot az alábbi videón meg is lehet hallgatni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*