Magyarországról

Kanada a legjobb négy közé jutott a budapesti vízilabda VB-n Magyarországot kiejtve

 Oroszország és az Egyesült Államok után harmadikként Kanada jutott az elődöntőbe a vizes vb női vízilabdatornáján, miután remek védekezéssel, megérdemelten 6–4-re legyőzte a házigazda magyar válogatottat, mely a vígaszágon már csak az 5-8. helyért folytathatja. Ugyanaz történt mint 2005-ben Montreálban a Kanada – Magyarország meccsen, mert akkor is a hazaik estek ki ahogyan most is, csak most mi voltunk hazai ...

Read More »

A nemzetközi nőnap

A nemzetközi nőnapot 1911-ben ünnepelték meg először, időpontja 1913 óta március 8. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyűlés. Politikai, feminista és szakszervezeti mozgalmak küzdelmeinek eredményeképpen a múlt század elején valósult meg az az ötlet, hogy az év egy napja legyen jelképesen a nőké. A legtöbb országban ekkortájt erősödtek föl a nők követelései ...

Read More »

Fejérvári Zoltán nyerte a Montreáli Nemzetközi Zenei Versenyt és a 80 ezer dollárt (+video)

  Szerda este a zsűri 20 perces tanácskozás után döntött a Montreáli Nemzetközi Zenei Verseny (MCMI) helyezéseiről, és André Bourbeau a zsűri elnöke a 30 éves Fejérvári Zoltán elsőségét jelentette be. Az elismeréshez 80 ezer dollár járt. Fejérvári a döntőben Bartók III. zongoraversenyét játszotta a Claus Peter Flor dirigálta Montreali Szimfonikusok (Orchestre symphonique de Montréal) kíséretében.  A szólófordulókban Janáček, Scriabin, ...

Read More »

Borsodból indult és kabátjába varrva 25 dollárral érkezett – Cannes-ban debütál a Paramount Pictures alapítójáról szóló film (+Werkfilm)

A világon először készült mozi a magyar származású filmmogulról, Adolf Zukorról. Filmes körökben a hollywoodi filmgyártás atyjaként emlegetik, ő alapította a Paramount Pictures vállalatot, s bár neve a tengerentúlon vált ismertté, mégis több köze van hazánkhoz, mint gondolnánk. Adolph Zukorról van szó, a borsodi születésű árva fiúról, aki 15 évesen, mindössze 25 dollárral – a zsebében vándorolt ki az Egyesült Államokba.  A ...

Read More »

A költészet napja: A hamiltoni magyar iskola is részt vesz a határokon átívelő Online verselésben (Élő Videó – Livestream)

Április 11-én, József Attila születésnapja, a Költészet Napja alkalmából versfolyamot szervez a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSzC) és a békési kötődésű Veritas Kulturális Egyesület. A magyar idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődött program során felvidéki, kárpátaljai partiumi, erdélyi, vajdasági magyar tannyelvű, és a BSzC-hez tartózó békéscsabai iskolák diákjai mondanak verseket. A versfolyamon, az eddigi jelentkezések alapján több mint ötven diák vesz részt, ...

Read More »

A montreáli magyar, aki a haláltáborban született (+video)

 KV | Egy Montreálban élő magyar a legfiatalabb holokauszttúlélő, aki a hírhedt haláltáborban jött a világra. Öthetes volt amikor a szovjet csapatok felszabadították a Auschwitzot. Édesanyján kívül mindenki elpusztult a családjából, de most a hetvenedik évfordulón visszatért születésének színhelyére. Az ember általában örömmel és némileg büszkén gondol vissza szülőföldjére. Orosz Angéla a kevés kivétel, aki a létező legborzalmasabb helyen látta meg ...

Read More »

Miskolcról és környékéről áradoznak a kanadai bloggerek (+video)

Ha Miskolcról, és egyáltalán Borsodról hallunk Kanada vonatkozásában, akkor általában az elmúlt évek tömeges menekült-kivándorlásaira gondolunk. Volt év amikor csak a megyéből többen vándoroltak Kanadába, mint a világ összes többi pontjáról, az idő közben kiutasított borsodiak pedig azóta is Torontóról álmodoznak. Azonban vannak akik született kanadaiként éppen a fantasztikus szépségeket is rejtő Miskolcról és környékéről zengenek ódákat. A kanadai Feather ...

Read More »

Előbb induló szezon és járatsűrítés – Ez várható 2017-ben Az AC Rouge Torontó-Budapest útvonalára

 Az AirTransat elbúcsozott Magyarországtól: Az utolsó járata tegnap (okt 13.) hagyta el a ferihegyi aszfaltot. Ahogy az várható volt, a szabadidős légitársaság kiesésével – az ezen az útvonalon versenytárs nélkül maradó – Air Canada Rouge növeli is a Kanada és Magyarország között közlekedő járatainak kapacitását a járatfrekvenciával és a szezon elnyújtásával is. Az Air Canada Rouge ugyan még hivatalosan nem jelentette ...

Read More »

Bye-Bye AirTransat Torontó-Budapest járat – Kihasznált volt, mégsem repül Budapestre a következő szezonban?

Az Air Transat gépe tavaly nyár óta közlekedett szezonálisan hetente egy alkalommal Torontó és Budapest között, és az akkori ünnepélyes megnyitó járat fogadására lapunkat is meghívta a kanadai szabadidős légitársaság. A jelek szerint viszont a következő szezonban már nem fog közlekedni a két város között.  A Budflyer blog szúrta ki és értesítette portálunkat is, hogy az Air Transat oldalán csak október ...

Read More »

Az “Örökségünk” klippályázaton hozott döntést a Szabó Stefánia torontói főkonzullal felálló zsűri (+video)

Még nincs egy éve, hogy egy dal segítségével szólította meg az “Örökségünk Mozgalom” ötletelői a világ különböző pontjain élő magyarokat, és ezreket vontak be Bécstől Kézdivásárhelyig, Kanadától Új-Zélandig egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba. Tervük az volt, hogy határoktól, távolságtól függetlenül buzdítsuk a magyarokat, énekeljék Gyulai István Örökségünk című szerzeményét, mindezt rögzítsék és juttassák el a mozgalom címére. ...

Read More »