Bébi dobozzal kedveskednek az újszülötteknek

A baba doboz, teli hasznos dolgokkal. Albertában már 1500 baba kapott ilyet

A baba doboz, teli hasznos dolgokkal. Albertában már 1500 baba kapott ilyet

  Alberta – egyelőre kísérleti jelleggel – átveszi Finnország egyik nagyszerű ötletét, mely a skandináv országban már csaknem 80 éve létezik. Az újszülöttek egy nagy csomagot kapnak, tele olyan dologgal, amely a kisbabáknak, illetve az újdonsült szülőknek hasznosak, és hozzájárulhatnak a csecsemőhalandóság csökkentéséhez is. A tartomány vezetői remélik, hogy a programot egész Kanadában alkalmazni fogják.

 Egy 2013-as tanulmány szerint az első napi csecsemőhalandóság tekintetében a fejlett ipari országokat figyelembe véve Kanada a második legrosszabb statisztikával rendelkezik, csak az USA rosszabb nála. Ezen szeretne változtatni Kanada, és első lépésként januárban elindította a kísérleti programját Albertában 1500 “baba-doboz” kiküldésével. Finnországban ez a program nagyban hozzájárul ahhoz, hogy náluk az egyik legalacsonyabb a csecsemőhalandóság az egész világon.

babybox A “baby-box” teli van hasznos dologgal, ruhával, pelenkával, játékokkal, a bébi agyának fejlődését segítő könyvvel és egy matrac is található benne, így a doboz kiságyként is alkalmazható. A dobozban melltartóbetét is található, mely a szoptatásra buzdítják az anyukákat, de hangsúlyt kapott az apák kötődésének fontossága is.

A kaliforniai székhelyű Baby Box Co. tavaly kötött szerződést az albertai kormánnyal és a Calgary Egyetemmel. A kezdeményezés a” Welcome to Parenthood” nevet viseli.

A Save the Children nemzetközi nonprofit szervezet „Az anyák helyzete világszerte” című éves jelentésében külön figyelmet érdemel a „Túlélni az első napot” című tanulmány. Az adatok ugyanis megdöbbentőek. Ha az újszülöttek halálozását tekintjük, 2011-ben csaknem 3 millió csecsemő vesztette életét a születését követő első hónapon belül. Az első havi halálozás több mint egyharmada az élet első napjára esett, így ekkor 1 043 300 újszülött nem érte meg az egynapos kort.

Túlélni az első napot

Az első napi halálozást tekintve a fejlett ipari országok között az Egyesült Államok a negatív listavezető, itt átlagosan 11 300 újszülött halt meg a születése napján évente – 50 százalékkal több, mint a többi fejlett ipari országban együttvéve. Az iparilag fejlett országok között az első napi halandósági listán az USA-t Kanada és Svájc követi. Földünknek az újszülöttekre legveszélyesebb régiói Afrika és Dél-Ázsia, ebben a két régióban következik be az első napi halálozások csaknem 80 százaléka. Az első napi halálozási index szerint sorba állított országok között az utolsó tíz helyet fekete-afrikai országok foglalják el.

Magyarországon

A csecsemőhalál az élveszületést követően az egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett halálozás. Magyarországon a csecsemőhalálozás hosszú évek óta folyamatosan javuló, csökkenő tendenciát mutat, azonban a referenciaként/célként tekintett régi európai uniós tagországok átlagától még mindig jelentősen elmarad. Magyarország az első napi halálozás listáján a fejlett ipari országok középmezőnyében található. Az ipari országokban a koraszülés az újszülöttek korai halálozásának egyik legfőbb oka, emellett a szegénység, a rasszizmus és a stressz is hozzájárulhat az újszülöttek első napi halálozásához.

8 hozzászólás

  1. magyarország gyeddel gyessel megfizethető óvodai,bölcsődei,és ingyenes orvosi ellátással …..

  2. Nálunk komatálnak hívják és két hétig tart. Mindig más család visz ebédet.

  3. Ha nem tudod megengedni magadnak ezt a csomagot..akkor a bebit sem..ez az orszag nem Kongo…eleg a kitett kezekbol…tarsd el magad es csaladodat

  4. Most olvastam a cikket..bebi halandosag..legrosszabb a fejlet allamok kozott..US..Kanada..Svajc..de aztan ha jol megnezed..mert az el van asva egy picit..az ELSO napi halalozasrol beszelnek…nem hiszem hogy nagyon sok gyerek az elso napon pelenka hianyaban halna meg..Persze honnan szarmazik ez a kis ajandek doboz..Amerika..a vilag leggazdagabb es legokosabb orszaga..es persze..mondanom sem kell..az egyik dobozban levo dologrol sincs lekaparva a TRADEMARK..igy kedves anyuka a csomagban levo dolgok elfogyasztasa utan..valoszinu hogy ugyan attol a cegtol valo dolgokat fogjak vasarolni..a legolcsobb reklam…ugyesek..varjunk..most meneztem hogy miert ilyen magas a halalozasi szam ezekben a leggazdagabb orszagokban..ahol a vilag legjobb orvosai vannak.. es a valasz..senki nem tudja..http://www.livescience.com/47980-us-infant-mortality-full-term-babies.html

  5. regi jo idokben vajdasagban is volt ez talan most is van

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*