AirTransat fotó album – Teltház volt az első járaton oda – vissza

 Oda-vissza telt házzal repült az Air Transat kanadai légitársaság első Toronto-Montreal-Budapest járata. A hatalmas igények miatt a járatot rögtön a nagyobb befogadóképességű, Airbus A330-300-as, 346 személyes géppel teljesítették. A járat köszöntésén ott volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Lisa Helfand kanadai nagykövet és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója is.

 

Pontosan délelőtt 10 óra 21 perc volt, amikor majdnem ötven perccel a menetrendet megelőzve földet ért a Budapest Airport 2. futópályáján a kanadai Air Transat légitársaság Airbus A330-300 típusú gépe. A TS 702 jelű járat ezentúl csütörtökönként közlekedik Budapestre, úgy hogy Torontóból előző nap, azaz szerda este indul 18 óra 15 perckor, utána leszáll Montreálban és további utasokat vesz a fedélzetére, majd 20 óra 40 perckor száll fel és másnap, csütörtökön 11:10-kor landol Budapesten. Az Air Transat járat csütörtökön délután 12:55-kor indul vissza Budapestről majd 16:15-kor száll le Montreálban és végül 18:35-kor ér Torontóba.

Az első Toronto-Montreal-Budapest járatra olyan nagyfokú igény mutatkozott, hogy az Air Transat kénytelen volt az Airbus A330-as nagyobb befogadóképességű, hosszabb törzsű 300-as változatát elindítani, amelynek befogadóképessége 346 fő. A járat oda-vissza telt házzal ment, úgy, hogy idefelé 340 felnőtt és 7 bébi utazott, míg a visszafelé járaton 346 felnőtt és 3 kisbaba utazik. Az Air Transat gépein 12 business osztályú hely és 334 turista osztályú hely található. A gépen minden egyes utasnak az előtte lévő szék hátuljába épített, érintőképernyős, interaktív színes monitorja van a fedélzeti programok megtekintéséhez vagy a gép földrajzi helyzetének nyomon követéséhez. Az Air Transat gépeinek egyik különlegessége a számítógép vezérléses kabinvilágítás, amely egymillió féle színkombinációt hozhat létre, az utazás és a napszakok fázisának megfelelően a legjobban odaillő színekbe varázsolja az utaskabint. Ezek közül általában négyféle színkombinációt használnak a repülés során, más és mást a felszállás, az ételek felszolgálása, az éjszakai pihenés és a reggeli ébredés atmoszférájának megfelelően.

 

„Közép-Kelet Európában éppen Magyarország a kanadai külföldi befektetések első számú célpontja, ide érkezik a legtöbb kanadai vállalkozás és tőke.” – hangsúlyozta az Air Transat légitársaság járatának köszöntésére rendezett ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki kifejtette: „Az új kanadai járat hozzásegít bennünket az üzleti kapcsolatok ápolásához éppúgy, mint a jelentős létszámú, Kanadában élő és magyar kötődésű családi kapcsolatok ápolásához. Nagyra értékeljük a Budapest Airport elmúlt években tett erőfeszítéseit, hogy egyre újabb járatokkal hozzájárul a hazai idegenforgalom fejlesztéséhez és a budapesti repülőtér régiós szerepének további erősítéséhez.”

Az ünnepségen Lisa Helfand, Kanada magyarországi nagykövete üdvözölte, hogy ismét van közvetlen légi összeköttetés Kanada és Magyaroszág között. Hozzátette: „Büszke vagyok arra, Budapest is bekerült a kanadai Air Transat 30 országot felölelő mintegy 60 célállomása közé. Különösen fontosnak tartom, hogy a kereskedelmi megállapodásunk alapján egyre magasabb színvonalat képviselnek a kanadai-magyar gazdasági kapcsolatok.”

„Igazán büszkén üdvözölhetjük az Air Transat első Toronto-Montreal-Budapest járatát, amely egyszerre ad újabb dinamikát a magyar-kanadai gazdasági kapcsolatok fejlődésének, az idegenforgalomnak és nem utolsósorban a családi kapcsolatok ápolásának.” hangsúlyozta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzáfűzte: „Az előzetes foglalások alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy az új járat egy nagyon is létező, jelentős piaci igényt elégít ki és most már a 2016-os nyári menterend járatsűrítésére fordíthatjuk az erőfeszítéseinket.”

at01 at02 at03 at04 at05 at07 at08 at09 at10 at11 at13 at14 at15 at16 at17 at18 at19 at20 at21 at22 at23 at24 at25

8 hozzászólás

  1. Remelem marad telre is , nem csak a nyari szezonra.

  2. De kar hogy mi csak igen későn tudtuk meg ezt a járatot igy az idén lemaradtunk de jovore igy szeretnenk utazni

  3. Köszönjük a beszámolót es a csodás fotóalbumot !…Hiteles,pontos es lényegre törő,mint mindig 🙂

  4. Örvendetes, hogy újra indult a közvetlen járat, sajnos én már nem tudok utazni, de aki még utazó képes annak nagyon kényelmes, és rövidebb az utazási idő, nem kell az átszállással nyűglődni.

  5. Bocsi hogy nem irtam eddig. Voltak pozitiv es negativ tapasztalatok a SkyGreece-i budapesti elso jarattal kapcsolatban. Oda es vissza fele is kesett. Budapest fele meg behozta a kesest de visszafele, 3 oraval kesobb szalltunk le. Az Atheni jarat incidense miatt berelt geppel mentunk odafele, amelyen az ellatas akadozott, gondolom nem volt ido mindent athozni az uj gepre. Az etel mindket jaraton jo volt es a legiutaskiserok nagyon segitokeszek voltak. Boven volt hely mert egyik jarat sem volt tele (pozitivum nekunk de nem SkyGreece-nek). Mindent osszeveve nekem tetszett hogy kozvetlen atszallas nelkuli a jarat es ha dolgoznak a pontossagon es az ar alacsony maradt en valoszinu repulnek veluk megint a jovoben.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*